United Consult Zrt.
Digitális úttörőkből technológiai cégcsoport
Huszonévesen, külső tőke nélkül indultak – friss tudással, a techszektor lendületével. Csak azt tudták, hogy értenek a technológiához, és jobban akarják csinálni, mint mások. Így lett a United Consult Zrt. Magyarország egyik vezető IT-cége: 25 év alatt 350 fős, közel 9 milliárdos árbevételű cégcsoporttá nőtt, amelyet ma is az alapító csapat magja irányít.
„Ez nekünk a gyermekünk, amit felneveltünk” – mondja Gertner Roland vezérigazgató és társalapító. A történet 2000-ben indult, amikor néhány elhivatott IT-szakember úgy döntött: ideje saját kezébe venni a jövőjét. Nem a nulláról indultak – iparági tapasztalataikra építve már az elején komoly partnert találtak. A nagyvállalati ügyfelek komplex igényei hamar megmutatták: a hagyományos IT-szolgáltatások nem elegendők. Így váltak tanácsadó cégből technológiai kompetenciaközponttá.
A United Consult Zrt. ma már sokoldalú, end-to-end szemléletű IT-vállalat: big data, kiberbiztonság, szoftverfejlesztés, tesztelés és Salesforce automatizációs megoldások jellemzik a kínálatot – utóbbiakban az elsők között voltak itthon. A cég legelső üzletága, az IT-tanácsadás ma is az árbevétel felét adja.
„Gyakran hívnak félbehagyott, problémás projektekhez – mi visszük őket végig” – mondja Gertner Roland. Szakembereik naprakészek, kiemelkedően képzettek, és végigkísérik az ügyfelet a teljes folyamaton. Nem véletlen, hogy a Salesforce-világban idén újra elnyerték a régiós implementációs díjat, valamint évről évre kiemelt régiós data partnerek Cloudera és Microsoft oldalon. Hitvallásuk: „Make the most of IT” – vagyis mindenből a legtöbbet hozzák ki.
Piaci pozíciójuk stabil: az elmúlt öt évben folyamatosan növelték árbevételüket, a hazai és nemzetközi gazdasági visszaesések sem fékezték le őket. Kitartásuk és fejlődésük azt mutatja, hogy nemcsak alkalmazkodnak, hanem aktívan formálják is a piacot. „A kihívásokban mindig lehetőség rejlik – nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk és kiaknázzuk ezeket az esélyeket” – vallja Gertner Roland.
Új üzletágaik többnyire saját kollégáik ötleteiből születtek, házon belüli inkubáció eredményeként. Az UC-nál hisznek abban, hogy az innováció nemcsak technológiai, hanem személyi kérdés is. „A végtermék mindig az ember – ha ő fejlődik, a cég is halad, ha nem, lemaradunk” – fogalmaz a vezérigazgató. Ez a szemlélet nemcsak a szakmai működésben, hanem a belső kultúrában is meghatározó. A cégnél a szakértelem mellett a jóllétbe is tudatosan fektetnek – a fejlődés, a motiváció, sőt a balatoni céges nyaraló is a hosszú távú működés része.
A következő mérföldkő a vezetői generációváltás: a tulajdonosi kör tudatosan készül arra, hogy néhány éven belül visszalépjen az operatív irányítástól. Elkötelezettek amellett, hogy az új vezetés is az elmúlt 25 év értékeire építsen.
Fotón szerepel: Gertner Roland • vezérigazgató
