RS Bútor - MBIK Zrt., RS Bútorpiac Kft.

A hazai bútorforgalmazás zászlóshajója

Az RS Bútor története 1992-ben indult egy budapesti kultúrházból kialakított kis diszkontüzletben. A gyakorlatilag tőke nélkül piacra lépő Pólya Miklós néhány év alatt kinőtte kezdeti üzletét, és egy felújított textilgyárban megnyitotta első áruházát. A kilencvenes évek közepén már több tucat hazai beszállítóval dolgozott együtt.

Mára szállóigévé nemesült a jól eltalált reklámszöveg: „Ha bútort keres – RS!”. A mögötte álló cég azonban már előtte is sikert sikerre halmozott. „A magyar bútorgyártás adja a hátterünk döntő hányadát, mi vagyunk a legprominensebb képviselői. Több mint 50 beszállító termékei vannak jelen kínálatunkban, mindemellett rengeteg saját fejlesztésű termék is színesíti a választékot” – mondja Pólya Ádám vezérigazgató.


Stratégiájuk alapja a kiváló ár-érték arány és a vásárlóközpontú kiszolgálás. Az RS Bútor Magyarország egyik vezető bútorkereskedőjévé nőtte ki magát, és több száz alkalmazottat foglalkoztat. A családi alapokra épülő vállalkozás értékeit ma már a második generáció viszi tovább: 2016-ban Pólya Ádám lett a többségi tulajdonos, aki nemzetközi tapasztalatával és fiatalos lendülettel folytatta édesapja munkáját. Az utóbbi években megújult az RS arculata és digitális jelenléte: új honlap és webshop készült, aktívabbá váltak a közösségi médiában, és az áruházakban is megjelentek a trendi lakberendezési megoldások.


A cég filozófiája egyszerre épül a megbízható minőségre és a folyamatos megújulásra. Bár látszólag ugyanazt csinálják harminc éve – bútort árulnak –, valójában mindennap újraértelmezik, hogyan lehet ezt jobban, korszerűbben, előremutatóbban tenni.


„Ugyanazt tesszük, bútort forgalmazunk – csak mindig egy kicsit másképp. Kicsit frissebben, innovatívabban, előrébb járva a piaci trendeknél” – vallja Pólya Ádám. Ez a szemlélet az RS Bútor egyik legfőbb ereje. A vezérigazgató nem a szélirányt figyeli, hanem az iránytűt. „Miközben a legtöbb vállalat akkor fejleszt, amikor a gazdasági konjunktúra is kedvez, mi épp az ellenkező stratégiában hiszünk: stabilitásra törekszünk a felfutó időszakokban, és akkor lendülünk előre, amikor mások megtorpannak. Számunkra a válság nem fék, hanem lehetőség.” A gazdaság hullámzásaira nem rövid távú profitoptimalizálással válaszolnak, hanem stratégiai mélységgel. 


„Tudatosan tartalékolunk a növekedési időszakban, hogy a bizonytalanság idején is képesek legyünk invesztálni. Sőt, ilyenkor hajlandóak vagyunk éveken át lemondani az eredményességről, ha ez az ára annak, hogy a következő ciklusban már egy sokkal magasabb szintről induljunk újra” – húzza alá a cégvezető.


Fotón szerepel: Pólya Ádám • vezérigazgató