Pölöskei Italgyártó Zrt.

Másodszor lett első

Kevés hazai márka tudhat maga mögött olyan látványos újrakezdést, mint a Pölöskei Szörp. Története 1992-ben, egy szerény vidéki műhelyből indult a Zala megyei Pölöskéről – innen ered a márkanév is. Azóta országos ismertségre tett szert, és tudatosan építi nemzetközi jelenlétét. 

A cég 2007-re piacvezető lett, de a válság és a stabil háttér hiánya miatt 2009-ben felszámolás alá került. A történet itt akár véget is érhetett volna – ám egy csomagolóanyag-gyártó családi vállalkozás új lehetőséget látott benne, és megmentette a márkát a feledéstől.


„Fogyasztói voltunk a terméknek, ismertük a nevet, és hittünk benne, hogy lehet még jövője” – meséli Nyúl Roland, a Pölöskei Italgyártó Zrt. vezérigazgatója és társtulajdonosa. A gyártást három hónap szünet után, 30 fővel és 21 termékkel indították újra. A beszállítók csak előrefizetéssel dolgoztak, a vevők bizalmatlanok voltak. „Óriási hátrány volt a korábbi cég tartozása – ebből kellett hitelesen újra felépíteni az egészet.” 2013-ra ismét stabil működést, 15 százalékos piaci részesedést értek el – innen indult a ma ismert Pölöskei, amely azóta is töretlenül fejlődik.


A márka újraindításának sikerét az új tulajdonosok hite, üzleti fegyelme és jövőbe mutató szemlélete alapozta meg: a brand értékére, saját tőkére és innovációra építve néhány éven belül visszavezették a céget a magyar szörppiac élvonalába. 

„A szörpfogyasztásnak nálunk a mai napig hagyománya van” – mondja Nyúl Roland. A kínálat túlmutat a klasszikus szörpökön: ice teák, citrom ízesítők, gyümölcslevek is elérhetők. „Ma már nem elég finomat gyártani. Olyat kell, amit egy tudatos fogyasztó is örömmel választ.”


A vállalat technológiai szinten is folyamatosan fejlődik: saját napelemes rendszerük ma az energiaigényük 12–13 százalékát fedezi, de ezt triplázni tervezik. A legtöbb beruházás belső forrásból valósul meg, de – mint Nyúl Roland fogalmaz – „nem zárkózunk el külső források bevonásától, ha az előre visz minket.”


A vállalat minden lehetőséget mérlegel, de a növekedés irányát maguk határozzák meg. „Úgy akarunk nőni, hogy közben ne veszítsük el azt, ami a Pölöskeit ikonikussá tette” – zárta gondolatait a vezérigazgató.


Fotón szerepel: Nyúl Roland • vezérigazgató