FirstPhone - FirstGroup Holding Kft.
Üzletben is bajnokok
Szilvási Tibor üzleti tehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott. Az édesapjától örökölt küzdőszellemmel párosulva ebből a lendületből nőtte ki magát a FirstPhone, Magyarország legnagyobb független mobiltelefon- és tartozékkereskedője, valamint szervizhálózata – amelyet ma Európa egyik legdinamikusabban fejlődő, több milliárdos árbevételű családi vállalkozásaként tartanak számon.
Gimnazistaként Szilvási Tibor memóriakártyák és mobiltelefonok értékesítésével foglalkozott, és milliós forgalmat generált, miközben társai még csak zsebpénzükből gazdálkodtak. A FirstPhone-t 2012-ben indította el Kisvárdán.
A cég 2014-ben a Samsung hivatalos szervizpartnere, majd a Huawei kizárólagos vidéki partnere lett. Utóbbi márka értékesítése azonban 2019-ben, az Egyesült Államok szankciói miatt, egyik napról a másikra megállt, amit a pandémia tovább nehezített. A család ekkor stratégiai előrelépéssel reagált a nehézségekre: üzlethelyiségeket vásároltak, erősítették portfóliójukat és elindították a digitalizációt. Így született meg a FirstApp, amely mára százötvenezres aktív bázissal rendelkező vásárlási és ügyfélkapcsolati platform, hűségprogrammal kiegészülve.
Egyedülálló módon, 2023-ban tartozékautomatákat telepítettek, amelyek az értékesítés mellett számlakérést és készülékregisztrációt is lehetővé tesznek. A FirstPhone mára – mindhárom nagy szolgáltató hivatalos partnereként – több mint negyven üzlettel, saját applikációval és országos franchise-hálózattal működik. Marketingjükkel havonta csaknem tízmillió embert érnek el.
A jövőt a nemzetközi terjeszkedés, a vásárlói élmény folyamatos fejlesztése és az automatizáció határozza meg. A mesterséges intelligenciára, a fenntartható beruházásokra és a belső forrásokra épülő pénzügyi háttérre támaszkodva a kisvárdai ötletből született vállalkozás a régió egyik meghatározó szereplőjévé válhat.
Szilvási Tibor jelenleg a stratégiai döntésekért felel. „Folyamatosan figyelem a piac változásait, így gyorsabban reagálunk, mint a multik. Sokat olvasok, inspirációt merítek a sportból, zenéből, rajzból – gyakran éjszaka jut eszembe egy új ötlet, aminek mindig utánajárok” – mondja az alapító-ügyvezető.
Édesapja a HR-t és az üzletnyitásokat koordinálja, testvére, Ádám pedig a gyártókkal tartja a kapcsolatot. A sport mindhármuk életében meghatározó. Idősebb Szilvási Tibor nyolcszoros kick-box és háromszoros thai-box magyar bajnok, K1 európa bajnok, ifj. Tibor kick-box Európa-bajnoki ezüstérmes, junior magyar bajnok, Ádám pedig szintén junior és felnőtt kick-box magyar bajnok. Így az egész család igazi harcos, a ringben és az üzletben egyaránt.
Fotón szerepel: Szilvási Tibor • ügyvezető
