Fejlődés és hozzáadott érték - EU-Solar Zrt.

A napelemes iparág legrögösebb területén, a lakossági szegmensben indult útjára az EU-Solar, s vált rövid idő alatt a piac egyik meghatározó szereplőjévé.
A kisvállalkozásként startoló cég ma már országos kivitelezői hálózattal, több száz fős értékesítési csapattal rendelkezik, s tudását felnőttképző intézményként is megosztja a szakma iránt érdeklődőkkel. Az elektromosautó-töltőállomásokat illetően bejegyzett ipari újításai után a következő lépés a gyártás és az export világa.
eu-solar
Petre András, alapító-cégvezető
„Sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet!” - Peter Ferdinand Drucker

A pénzügyi válság mélypontján, 2010-ben kezdett dolgozni a hazai napelemes üzletágban Petre András – akkor még az iparág csekély számú magyarországi úttörőinek egyikeként –, majd két évvel később elindította az EU-Solart. A 2012-es évi gazdasági helyzet sajnos nem kedvezett a jelentős beruházást követelő lakossági napelemes fejlesztéseknek. A vállalkozás beindításakor ugyanakkor előnyt jelentett, hogy a világszerte már komoly fejlődést megélt háztartási napelemes szektor Magyarországon még gyerekcipőben járt, így az új piacot lényegében a korán érkezők fedezhették fel, illetve alakíthatták ki maguknak. „Bizonyos értelemben jó volt, hogy Magyarországon ilyen lassan indult a szolár szektor, mert így volt idő együtt fejlődni a piaccal” – emlékszik vissza a kezdetekre a cég alapítója és vezetője. Tapasztalatát a napelemes projektekben már rendkívül fejlett Kaliforniában megalapozó szakember szerint a nehéz években történt indulás mégis nagyszerű döntés volt.

A cégvezető kezdetektől fogva a tisztán piaci alapú működésre, a fejlődésre, folyamatos tanulásra, a magas hozzáadott érték elvén a professzionalizálódásra építette stratégiáját.

„A deklarált minőség fontos számunkra minden téren, ezért is választottuk a 2015-ös év auditálására a 4 legnagyobb könyvvizsgáló cég egyikét, hogy az akkor még kicsinek számító társaságunk könyvvizsgálatát lefolytassa, s ez a lépés vállalkozásunk egyik legjobb döntésének bizonyult, partnerségünk azóta is töretlenül fennáll.”

Petre András több éves tanulást, szakmai tapasztalatszerzést, felkészülést követően vágott bele, hogy megvalósítsa álmát, s a magyar szolár iparág egyik úttörőjeként elindítsa vállalkozását. Szerteágazó szakismerettel rendelkezik az egyenáram terén, amely a napelemes szektorban komoly előnyt jelentett. A Zipernovszki Károly Gépipari Technikum ipari elektronikai szakán szerzett, később kibővített tudása a kezdeti időszakban nagyban segítette a megértést, a cég gyors fejlődését. A napelemek ugyanis egyenáramot állítanak elő a napsugárzásból, amit a szolár rendszerek másik fő összetevője, az inverter alakít át váltakozó árammá, felhasználható energiaforrássá.

Az üzleti siker általános alapfeltételein túl – mint a kitartó, kreatív hozzáállás, motiváltság, elkötelezettség, társadalmi hasznosság, szorgalom stb. – négy ász is volt Petre András kezében, amellyel már nyerni lehet: a korai piacra lépés előnye, a komoly külföldi tapasztalat, a szaktudás és a PwC partnersége által biztosított értékek. A befektetett töretlen, kemény munka viszonylag rövid időn belül meghozta az eredményt: a megalakulást követő harmadik teljes üzleti évben, 2015-ben az EU-Solar teljesen piaci alapon működve elérte az egymilliárd forintos árbevételt.
Funfact - nagyításért kattintson a képre!

A vállalat stratégiája a lakossági értékesítésre épült, mely a leginkább piaci jellegű terület. Az ügyletek számossága miatt a lakossági egyébként a legtöbb energiát igénylő piacrész azonos árbevétel esetén, hiszen minden egyes érdeklődőt, ügyfelet egyenként kell tájékoztatni, támogatni, a megrendeléseket egyenként kell végigvinni a folyamat állomásain. “Kellett egy komoly gépezet, ami az ügyfélszerzéstől az üzembe helyezett napelemes rendszerig szabályozottan végigvisz minden egyes projektet. Ezért hoztuk létre profi vállalatirányítási rendszerünket, mely alkalmas ennek a munkának a hatékony kiszolgálására. Ez a döntés nagy volumenű befektetés volt, nem kis kockázattal, de a jelenlegi fölfelé skálázódás kulcsává vált. Nem csak szintlépést, egyúttal versenyelőnyt is jelentett, hiszen a hazai kis- és középvállalkozások többsége ma még nem kellően felkészült ezen a téren.”

Az EU-Solar csapatát a 2012. évi 2 fős indulás után 2020-ban már 50, 2021. derekán pedig 70 munkavállaló erősíti, melyhez a kivitelezők és értékesítők alvállalkozóként csatlakoznak, kiterjedt hálózatot alkotnak, így a cég összességében egy 800 fős nagyvállalatként működik. “Sikerünk egyik kulcsa, hogy egytől-egyig kiváló, motivált és képzett munkatárssal dolgozunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ezt a motivációt fenntartsuk: vonzó jövőképet, 21. századi környezetet és feltételeket, fejlődési lehetőséget biztosítunk számukra, melynek révén elnyertük a Szerethető munkahely díjat is.”

“A siker, a fejlődés, a szakmaiság záloga a folyamatos tanulás. Kiemelten fontos számunkra munkatársaink, partnereink magas szintű, naprakész felkészültsége mind elméleti, mind gyakorlati síkon. A több éves munka eredményeként összegyűjtött, tematizált, folyamatosan fejlesztett, aktualizált tudásbázist hoztunk létre, mely alapját képezi a szolár területet több szemszögből is megközelítő képzési repertoárunknak. Az EU-Solar Zrt. 2017 óta állami engedéllyel rendelkező felnőttképző intézményként (EDU-Solar) folytatja többek között a napelemszerelők szakmai képzését, ami minden igényes, önmagát képezni kívánó szakember számára elérhető az országban.

A cég közép- és hosszú távú tervei között az értékesítés növelése mellett a külföldi piacra lépés is szerepel, ahol elsőként horvátországi és romániai terjeszkedés a cél.

Két olyan ipari újítása (szabadalma) is van a vállalatnak, amely már túlmutat a napelemes területen és lehetőségeket tartogat az elektromos autózásban, az e-autók töltésében és az energiatárolásban is.

 „Külföld, elektromosautó-töltés, akkumulátoros rendszerek – jövőbe mutató termékeink és terveink vannak” – foglalta össze ambiciózusan Petre András.
arbevetel
Tanácsadó partnerünk
ey
Főtámogatók
otp
szechenyi-alapok
Támogatók
hiventures
richter
mnb
unicredit-bank
Médiapartner
portfolio-hu
Image