Az ESG szerepe a tőzsdére lépés során – OPTEN, elemzés

A BÉT50-es céglistán szereplő cégek pénzügyileg remekül teljesítettek, átlagosan 25 százalékkal növelték árbevételüket. A stabil pénzügyi mutatókon túl ugyanakkor a céges folyamatok, a környezettel való viszony, valamint a társadalmi felelősségvállalás is komoly szerepet játszik abban, hogy egy vállalat mennyire élet- és versenyképes hosszú távon. Nem csoda, hogy a vállalati fenntarthatóság – vagyis az ESG szempontok – figyelembevétele mára elengedhetetlenné vált a befektetők számára is.

Az OPTEN idén is elemezte a BÉT azon top 50-es listáját, akik 2021-es teljesítményük alapján kiemelkedő potenciállal rendelkeznek a tőzsdére lépéshez. Az elemzésnek most külön része volt a fenntarthatósági szempontok vizsgálata és a cégek aktivitása ezen a területen.

A listán szereplő vállalkozások legfontosabb pénzügyi mutatóik alapján kiválóan teljesítettek az elmúlt évben: a COVID által okozott nehéz időszak ellenére átlagosan 25 százalékkal növelték bevételeiket, és megközelítőleg 27 milliárd forint profitot termeltek meg. Az összesen foglalkoztatott 7 000 munkavállalóval és a közel 19 éves átlag cégéletkorral a vállalatok ezen csoportja elmondhatja magáról, hogy komoly tapasztalattal rendelkezik. Mindössze 10 cég szerepel a listán, akik még nem ünnepelhették meg fennállásuk 10. év­fordu­lóját, esetükben különösen figyelemreméltó, hogy máris esélyesek lehetnének a tőzsdei bevezetésre.

A stabilitás és a dinamikus növekedés 10-15 éve talán elég is lett volna egy vállalatnak a tőzsdére lépéshez – mutat rá Dr. Csorbai Hajnalka, az OPTEN stratégiai igazgatója. Hozzá­teszi: üzleti és befektetési döntésekben az utóbbi időben egyre markánsabban jelennek meg a fenntarthatósági szempontok, új elvárásokat támasztva a cégekkel szemben.

Az Európai Uniótól eredő ESG rendeletek gyors iramban kerültek be a szabályozói, nagyvállalati és különösképpen a tőzsdei elvárások közé. 3 pillérben (E-környezeti, S-társadalmi, G-vállalatvezetési) foglalják össze azokat az elveket, amelyek mentén egy vállalkozás képes fenntarthatóan, tudatosan működni. Szerencsére mióta az ESG bekerült a hazai felelős vállalati gondolkodásba, egyre többen foglalkoznak komolyan a fenntarthatóság kérdésével.

opten

2022-ben a tőzsdén jegyzett cégektől már elvárt, hogy ne csak ESG törekvéseiket, de eredményeiket is transzparensen, strukturált formában tegyék közzé. Magyarországon az éves ESG riportok készítése egyelőre leginkább a bluechip vállalatokra jellemző. Az ESG jelentések, összefoglalók készítése azonban nem csak a nagyvállalatok, hanem a KKV-k számára is fontos lépés lenne ahhoz, hogy további befektetőket vonzanak magukhoz.

A BÉT50 listán szereplő cégek 40 százaléka foglalkozik aktívan a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdésével, 24 százalékuk pedig még ISO 14001 környezetirányítási tanúsítvánnyal is rendelkezik. Ez mindenképp magasan a hazai átlag feletti arány, ugyanakkor rámutat arra is, hogy bőven van még fejlődni való ezen a területen. A fenntarthatósági törekvéseket és eredményeket mindenképp fontos lenne ESG nyilatkozat formájában is kommunikálni a tőzsdére lépést megelőzően.

Tanácsadó partnerünk
ey
Főtámogatók
magyar-bankholding
szechenyi-alapok
Támogatók
bib
hiventures
navigator
richter
unicredit
Image