Mindenünk a bio! - Biopont Kft.

Vertikális integrációt valósított meg Magyarország piacvezető bio-, gluténmentes valamint natúrélelmiszer gyártó- és forgalmazó vállalata, a Biopont Kft. A belföldi piac meghódítása után a cél az export forgalmi részarányának növelése. Érdekesség, hogy a Biopont Kft. termékei olyan távoli helyekre is eljutnak, mint Új-Zéland és Dél-Korea.
biopont
Egervári Márk, ügyvezető igazgató
A Biopont Kft. 1997-ben alakult. Alapítója Németh Viktor, akinek életfilozófiája nyomán jött létre a vállalkozás - meséli Egervári Márk ügyvezető igazgató. Az alapító természetgyógyászattal foglalkozott, és rendkívül elkötelezett az egészséges életmód iránt. Igyekezett olyan termékeket fogyasztani, melyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Sajnos sok termék nem volt Magyarországon fellelhető, így az itthon hiányzó termékeket külföldről kellett beszereznie. Először kisebb mennyiségekkel indult a beszerzés, majd ahogy az egészséges életmód és az egészséges élelmiszerek iránti igény egyre jobban terjedt Magyarországon, a beszerzések volumene is emelkedett. A cég először egy kis boltot nyitott, majd később termékek bérgyártatásába is belefogott. A következő 10 évben egy intenzív növekedési periódus indult, egyre több nagy kereskedelmi lánc kezdte el forgalmazni a termékeket, a cég elérte az 1,5 milliárd forintos forgalmat. A biotermékeket fémjelző BIOPONT márka mellett már a kezdetektől elindult a natúr alapanyagokból készült VEGABOND termékcsalád, mely a vegetáriánus és vegán fogyasztók igényeit szolgálja ki.

A Biopont Kft. teljes termeléséből az export aránya 25 százalék, a legnagyobb felvevőpiac Németország, de sokat értékesítenek Lengyelországba, és a skandináv országokba is. Új-Zélanddal és Dél-Koreával is van együttműködés.
A Biopont Kft. saját márkás termékeket is gyárt partnerei részére bel-és külföldre egyaránt.

A Biopont Kft. nagyon fontos feladatának tartja a termékfejlesztést. Az új termékeket az áruházláncok beszerzői és a fogyasztók is igénylik. A Biopont Kft. több mint 200 féle terméket gyárt. Egyre erősödő trend a gluténmentes élelmiszerek iránti kereslet növekedése, így 2019. év elején az Ercsiben található központi gyáregység teljesen gluténmentessé lett átalakítva. A glutént tartalmazó élelmiszereket a kalocsai telephelyén gyártja a cég.

Egervári Márk 2008. óta vezeti a céget, korábban egy informatikai cégcsoportnál dolgozott. Az alapító 2009-től fokozatosan vont be befektetőket, ez segített a cég hitelállományának csökkentésében. Mára az alapító tulajdonos részaránya 20 százalék, 75 százalék a befektetőké, a többi a menedzsmenté. A befektetők magánszemélyek, szakmai befektetők, alapvetően mezőgazdasági termeléssel, termeltetéssel foglalkoznak, korábban a Biopont Kft. alapanyag beszállítói voltak. Így egyfajta vertikális integráció alakult ki, mely a szántóföldtől a feldolgozáson keresztül a polcokig juttatja el a termékeket.

A jelenlegi telephelyet és gyártóüzemet 2014-ben vásárolta a cég banki hitelkonstrukció segítségével. Ez alkalmas lett arra, hogy a felújítás után centralizálni lehessen benne a korábban az ország több részébe széttagolt gyártást. A négyezer négyzetméteres gyártócsarnok három hektáros területen helyezkedik el. A telephelyet folyamatosan fejlesztik, 2017-ben egy gluténmentes kukoricamalom lett üzembe helyezve, majd egy évvel később megépült a cég 1400 nm-es logisztikai raktára. A Biopont Kft. fő profilja a bio, gluténmentes snack gyártás, ezen belül elsősorban az extrudálás és a sóspálcika előállítás. A cég nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra, jelenleg is több ilyen beruházás zajlik.
Funfact - nagyításért kattintson a képre!
A jelenlegi tulajdonosi körnek nem célja, hogy eladja a vállalkozást, az elfogadott stratégia további organikus fejlődést irányoz elő. A banki háttér jó, a finanszírozás a fejlesztésekhez biztosított.

A cég erőssége, hogy maga a Biopont márka megbízható és stabil. A nagy termékportfólió előnyt jelent az áruházláncokkal való tárgyalásoknál, a cég nagyon jó listázottsággal rendelkezik. Így a konkurencia is más-más területeken jelentkezik, de a cég több konkurensének is gyárt különböző termékeket. A pandémia során az alapanyag beszerzésekben kölcsönösen segítettek is egymásnak. A korlátozások és lezárások, főleg a márciusi “pánikhónap” a szokásos forgalom dupláját hozta abban az egy hónapban, főleg az alapvető élelmiszerek fogytak jól. Az export azonban még a belföldi piacnál is jobban erősödött - nehéz eldönteni, hogy ebben mekkora szerepe volt a járványnak -, de a kivitel fellendülése azóta is tart, bár a csomagoló anyagok és a szállítási költségek megugrása megemelte a gyártás költségszintjét.
A cég 50 embert foglalkoztat, a beruházások és a logisztikai központ létrehozása révén minden olyan körülményt megteremtett, amely megalapozhatja a későbbi lendületes növekedést. A kulcspozíciókat régi, a cég tevékenységét ismerő szakemberek töltik be. A Biopont Kft. nem csak élelmiszerekkel foglalkozik, forgalmaz egy több mint 30 termékből álló illóolaj termékcsaládot, a Naturol-t, amely folyamatos fejlődést mutat, és évente 2-3 új fejlesztésű termékkel is kiegészül a portfólió. Ezen kívül a cég forgalmaz kozmetikumokat, bio mosó-, öblítő- és mosogatószereket is.

A Biopont előnyös piaci pozícióban van. „Volt olyan eset, hogy egy kereskedelmi lánc csökkentette a bio-élelmiszer szortimentjét, a mi termékeink azonban a lánc sajátmárkás termékei rovására mégis a polcokon maradtak, mert nagyobb forgalmat produkáltak” tájékoztat a cég ügyvezetője. A pandémia, a tavaly márciusi helyzet azt mutatta, hogy azok a kereskedelmi láncok jöttek ki jobban a válságból, amelyek termékkínálata szélesebb volt. A cég jelenleg nem tervezi, hogy saját márkaboltot hozzon létre. “A kereskedelmi láncokkal és a nagykereskedőkkel nagyon jó a kapcsolatunk, egy saját bolttal lényegében a partnereink konkurenciáját hoznánk létre”- mondja Egervári Márk ügyvezető igazgató.

A Biopont Kft. törekszik arra, hogy hazai alapanyagokat szerezzen be és dolgozzon fel. Minden olyan esetben amikor erre van lehetőség, a cég a hazai beszállítókat részesíti előnyben. Adott esetben még akkor is, ha az drágább, mint az import - fontosabb szempont a beszállítói árak stabilitása és hosszú távú együttműködésen keresztül a hazai beszállítók erősítése.

A cég filozófiája alapítása óta nem változott. Vallják, hogy a fenntartható módon előállított alapanyagok és élelmiszerek nem csak a környezetünk számára fontosak, hanem a jólétünk szempontjából is. Termékeikkel az a céljuk, hogy elérhetővé tegyék és elősegítsék egy teljesebb és tudatosabb életmód kialakítását.
arbevetel
Tanácsadó partnerünk
ey
Főtámogatók
otp
szechenyi-alapok
Támogatók
hiventures
richter
mnb
unicredit-bank
Médiapartner
portfolio-hu
Image